MENÜ

 

 

 

 

 

Kis/ovis tánc és mazsorett csoport

4-9 éves gyerekek jelentkezését várja.

 

 

A kis/ovis tánc csoport egyedülállóan ismerkedik 3 táncstílussal, hogy a későbbiek folyamán egyszerűbb legyen a szakosodás. 
A moderntánc mozdulatok és a show- és latin tánclépések mellett a gyerekek botforgatással és különböző eszközhasználattal ismerkedhetnek. (szalagos táncok, pomponos táncok, kendős táncok stb.) 

 Gyermek táncoktatás Debrecen Happy-Time Táncegyesület

A foglalkozások felépítését tekintve nagy hangsúlyt fordítunk a melegítésre, a helyes testtartás kialakítására (mely a gyorsan növekvő korosztály számára különösen fontos), a ritmusérzék javítására és az egyensúlyérzék fejlesztésére. Mindezt természetesen játékos feladatok formájában. Nagy hangsúlyt fordítunk a hajlékonyság fokozására és az erőnlét és állóképesség javítására. Év közben nem csak a spárgákat, a hidat és a kishattyút gyakorolják a gyerekek, de a fejen és kezenállást illetve a cigánykerék megalapozását is.

 

Egy félévben két táncot tanulnak a gyerekek, melyből egy tánc technikailag egyszerűbb - ez az úgymond ráhangolódó tánc - illetve egy nehezebb, ami magasabb tecnikai tudást igényel. A nehezebb technikai tudást igénylő általában valamelyik latintánc szokott lenni (cha-cha-cha vagy szamba).

 

Kipróbálásra természetesen van lehetőség.



Miért válassz bennünket? 

  • Kedvező ár 
  • Egy árért több stílust tanulnak a gyerekek
  • A fellépőruhákat az egyesület díjmentesen biztosítja
  • Fellépések, Igény szerint versenyek
  • Díjmentes tematikus programok (halloween, mikulásnap, farsang, gyereknap)
  • Minősítő gálák

 

 Gyermek tánc oktatás Debrecen Happy-Time Táncegyesület Halloweeni buli

Hírek

  • Márciustól elérhető az új órarendünk
    2019-02-15 18:50:20

    Táncoktatás debrecen órarend

    Ne maradj le! Felnőttek, mozgásra fel! Torna és kezdő táncsoport indul!
    Jelentkezni e-mailen vagy telefonon: 
    happytimete@gmail.com 

    +36 30 252 63 82

    További infóért kattints a csoport nevére
    Torna hölgyeknek

    Latin és standardtánc hölgyeknek

  • Blogolunk
    2018-09-26 11:12:22

    Elkezdtük a blogoldalunkat is fejleszteni, ahol még több érdekességeet os történetet olvashattok rólunk! 

  • Táborozunk
    2018-07-26 07:34:38

    Újra Romániába kaptunk felkérést tábort tartani :) 


Asztali nézet